Three Day

-Josh itt vagy már?-ordibáltam, mire Harry végre elengedte a  kezem. Kicsit megizzattam.

-Josh!-kezdtem már egy kicsit igebajos lenni. Felálltam és elindultam a pult felé.

-Harry hol vagy?-hallottam meg Lou kétségbe esett hangját. Harry? Valaki megfogta a kezem. Nem tudtam hátra nézni mivel, becsapódtunk. De éreztem ahogy az illető átőlelt és éreztem bóditó illatátt. Harry...

**

Lassan kinyitottam a szemem és már is fulladozni kezdtem.Víz jött felfelé a torkomból. Valaki jó erősen hátba vert mire kiköptem a vizet. Liam volt az.

-Hol vagyok?-néztem körbe mire vissza tértek emlékeim.-Josh!-suttogtam, majd felálltam de vissza is estem. A tekintetem a  vérző lábamra suhant. Nem volt valami nagy seb mégis iszonyatosan fájt.Mintha percenként száz tűnt szúrtak volna a lábamba jó mélyen nehogy kiessen valahogy.

-Nyugi!-simogatta a hátam Liam.-Meghalt!-suttogta.Nem hittem fülemnek. Josh. Felálltam és körbe néztem. Zayn és Lou Harry-t próbálták ébrezgetni. Niall meg banánt evett és sírt.Banán hm..

-Liam hol van Josh nem láttam?-makogtam.Nem sikerült felfognom az előtte halhatóakat. Mintha egy valóságos mesébe csöppentem volna ami nem nekem kedvezvényezne.Liam lassan becsukta a szemét, majd megölelt. Ez az ölelés inkább sajnálatosként jött mintha egy baráti lett volna. De hogy lenne baráti, hisz pontosan csak láttam eddig. Még a teljes nevét se tudom. Én meg hagyom, hogy itt ölellgessen, mintha egy sajnálomra szorúló gyenge lány lennék.

-Meghalt!-válaszolt.Hangjában éreztem azért a törődést kis héjáját.De volt ott valami öröm is vagy netántalán a víz ártott a  fülemnek?!

-Meghalt!-ismételtem vagy már ötödször.Senkit sem zavar, hogy mint egy beakadt magnó akadozva ismételtem egy immáron ismert szót. Lassan bicegve de sikeresen odaértem Harry-hez aki még nem ébredt fel. Nem volt rajta a mentő mellény.Pedig figyelmesen elmondtam nekik, hogy miért kell felvenni. Ahogy látom Harry a maga csökönyös fejével simán megölné magát.

-Hol van a mellény?-kérdeztem.Tudtam, hogy a válasz "Nem tudom" de óvintézkedés miatt feltettem.

-Mikor becsapódtunk ő mentett meg, hisz ha ő nincs te Josh-al lennél!-suttogta Zayn és bosszús pillantást vetett rám. Ebben a  pillantásban minden volt. Kín, szenvedés, düh! Minden. Ha az ember tudna ölni egy pillantással is szerintem Zayn kínozna engem. Hisz megértem tudom milyen érzés ha elveszítjük a barátunkat, vagyis mostanában  megtudtam. És abban biztos vagyok, hogy nem épp egy álom.

Másnap:

Nincs semmi élelem. Egy szigeten. Néha annyira nehéz, hogy bele tudnék dögleni. Bárkinek próbálok róla beszélni, a szavaim csak süket fülekre találnak. Talán azért, mert én magam sem értem, csak érzem, hogy beleszakadok. Nem tudom pontosan mi ez, hogy honnan ered a fájdalom vagy mi okozza, egyszerűen csak érzem, hogy valami legbelül bennem végleg megszakadt és ez a valami most teljesen felőröl. Azt mondják, az idő az majd segít, az majd változtat ezen a helyzeten, szebbé teszi a mindennapokat, alakít rajtam. Tisztában vagyok vele, hogy mindannyian a hátunkon cipeljük a sorsunkat, de néha annyira könnyű azt hinni, feltételezni, hogy az élet csak minket kínoz. Az igazság azonban az, hogy senki más nem tud téged hátráltatni, csak te magad. A többi csak ócska kifogás. Okolhatom én akár az atyaúristent is, de mi értelme van? Hiszen senki más nem tartozik érted felelősséggel, csakis te magad iránt. A saját életem egyedüli uralkodója vagyok és minden hiba, minden félresikerült próbálkozás csakis belőlem ered, ezáltal csakis én hozhatom helyre. Senki nem tud felhúzni, bár senki nem is nyújtja a kezét, mert senki nem is érti. Nem is kell, hogy értsék. Nekem kell felfedezni és neki állni, javítani, tenni azok a dolgok ellen, amik apró darabokra cincálják, szétszakítják a lelkem.Nincs rosszabb, kínzóbb fájdalom annál, amikor belegondolsz hogy elveszítetted az aki legtöbbet segített és csak rá számíthattál.Még mindig nem tudom elhinni. Itt hagyott. Jobban örültem volna neki ha Harry dögölt volna meg. Nem, ilyenre nem gondolhatsz. Milyen lettem. Oh Josh te most segítenél nekem. Hiányzol.

-Josh!-suttogtam a tenger felé. Most szívesen kölcsön venném Batman képességeit és felrepülnék egész az egig. Őket meg itt hagynám a sunyiba, elegem van hogy ocsárojják Josh-t. Josh

-Felejtsd már el. Halott érted, most Harry haldoklik segíts neki hisz miatta élsz,miatta!-pofázott Zayn, majd össze omlott és könnyek csúsztak ki szemei közül. Nagyon megsajnáltam, annyi mindenen mehetett keresztül, a kinézetéből itélve meg az egész helyzetből.

-A sírás nem a gyengeség jele hanem hogy túl sokáig voltál erős!-öleltem meg. Az ölelés után Zayn rám meredt.

-Kérlek ezt ne mond el senkinek, köszönöm!-mosolygott.Ilyenkor, hogy tud mosolyogni.

-Ígérem!-mosolyogtam vissza. Egy köhögésre lettünk figyelmesek. Harry. Villám gyorsan guggoltunk mellé. Lassan Zayn-el felemeltünk, vigyáztunk rá és gyengén kezdtem ütögetni a hátát.

-Zayn gyere megyünk kajáért és végig járjuk a partot, addig Jenni maradj itt!-parancsolt rám, majd eltűntek.Ilyenkor elmenni, mikor Harry felébred. Remek időzités. Harry szemeibe néztem.Olyan szépen csillogtam. 

-Láttalak!-suttogta. Hangja mély volt, szája repedezett. Félig halott volt, már.

-Hát itt vagyok!-nevettem.Ez inkább olyan kínos nevetés volt.

-Nem, amikor repülőn voltunk és megöleltelek, szárnyaid voltak!-simitota végig az arcom, majd lehunyta szemeit. Lefagyottan ültem ott.Mit kell tennem most? Olyan ártatlan volt, hogy nem tudtam őt utálni. Tudom, hogy nem  miatta halt meg Josh. Josh volt aki ott maradt.

-Jenni segíts!-hallottam meg Zayn hangját. Gyorsan felkeltem, letettem Harry-t és a hang irányába indultam.

-Mi a!-néztem fel a fára.
-Ne csak nézelődj gyere segíteni!-vigyorgott, majd nyújtotta a  kezét amit én el is fogadtam. Itt az utolsó esély...